Menü
auguszta-a-karacsonyi-liba

Published on december 27th, 2012 | Arcsibárd

0

Auguszta, a Karácsonyi Liba

Oroszlánfeö Lipót operaénekes elővigyázatosságból már novemberben vásárolt egy ötkilós libát – karácsonyi libát. A tiszteletre méltó madárnak azt a szerepet szánták, hogy megszépítse az ünnepi asztalt. Bizony, nehéz idők jártak akkoriban. „De a szívnek is megvannak a maga jogai.”

Ezzel a mondattal, amelyet Oroszlánfeö többször maga elé mormogott mély basszushangján úgy, hogy mennydörgésnek hangzott, ezzel a mondattal az énekes alapjában véve mást akart kifejezni. Amikor erős kezével a szívéhez szorította a libát, tüstént orrába tódult a vöröskáposzta és az alma illata. És súlyos basszushangján újra és újra belemorogta a ködös novemberi napba: „De a szívnek is megvannak a maga jogai.”

A családapa, aki önhatalmúlag vásárol valamit a háztartás számára, fokról fokra elveszti bátorságát, ahogy a lakása felé közeledik. Védtelenül áll odahaza lakótársai szemrehányásainak és gúnyjának kereszttüzében, hiszen holtbiztos, hogy ügyetlenül és túl drágán vásárolt. Ebben az esetben azonban Oroszlánfeö papa meghökkentően sok dicséretet vágott zsebre. Oroszlánfeö mama zsírosnak, súlyosnak és jutányosnak találta a libát. Teréz, a szobalány a szép tollakat dicsérte; mégis felvetette a kérdést, hogy hol tartózkodjék az állat karácsonyig.

Azonban a tizenkét éves Elli, a tízéves Gerda és a kis Petykó – Oroszlánfeö gyermekei – egyáltalán nem láttak ebben problémát, hiszen létezik a világon fürdő- és gyerekszoba, és a libucinak a tisztálkodáshoz feltétlenül szüksége van vízre.

A szülők mégis úgy határoztak, hogy új lakótársnőjük általánosságban a burgonyapincében, egy ládában üsse fel a tanyáját, és a gyerekek naponta egy óra hosszat őrizhetik odakint a kertben.

Így hát a boldogság általános volt.

A gyerekek eleinte pontosan betartozzák a szülői utasítást. Egy este azonban a hétéves Petykó siránkozni kezdett az ágyacskájában, hogy „Guszti” – rejtelmes okokból Augusztának keresztelték el a libát – minden bizonnyal fázik a pincében. Nővére, Elli, akit a hálószobában két fiatalabb testvérének felügyeletével bíztak meg, azzal akarta megnyugtatni öcsikéjét, hogy Gusztinak vaskos pehelytollazata van, amelyet magára boríthat, mint valami takarót.
– Miért borítja magára? – kérdezte Petykó.
– Most mondtam, hogy olyan, mint egy takaró.
– Miért kell a Gusztinak takaró?
– Istenem, hogy ne fázzon, te tökkelütött!
– Tehát mégis hideg van a pincében – szólt most közbe Gerda.
– Hideg van a pincében – visszhangozta Petykó, és azon nyomban bömbölni kezdett. – Guszti fázik. Nem akarom, hogy Guszti fázzon! Felhozom ide Gusztit!

auguszta-a-karacsonyi-liba-3

Ezzel kiugrott az ágyból, és az ajtóhoz tipegett. Idősebb nővére elkapta, és vissza akarta vinni az ágyba. Gerda, a fiatalabb nővér azonban Petykó segítségére sietett. Petykó bömbölt:
– Gusztihoz akarok menni! – Elli pörölt. Gerda elragadta tőle az öcsikét. A tumultus közepette megjelent a mama. Petykót átvitte magához, és a saját ágyába fektette, a lányokra pedig ráparancsolt, hogy azonnal aludjanak el. Egyéb különös esemény nem történt ezen az éjszakán.

Két nap múlva azonban Gerda és Péter, aki ismét a gyerekszobában aludt, titkos egyezményt kötött. Váltakozva virrasztották és ébresztették egymást. Amikor Elli már aludt, és az egész ház elcsöndesedett, a két kisebb testvér lábujjhegyen és mezítláb a pincébe osont, kiemelte Auguszta libát a ládájából, ahol rongyokon és fűrészforgácson szundikált, és halkan felvitték a szobájukba. Auguszta már jócskán elálmosodott addigra, és csak valami ilyesmit gágogott: „Erisszetek, erisszetek!

De hirtelen hangosan feljajdult: „A ládikámba hadd megyek, a ládikámba hadd megyek!”
Az ajtók mindenütt kinyíltak.

A mama kirohant a szobájából, Teréz, a szobalány kiszaladt a kamrácskájából, és lefutott a lépcsőn. A tizenkét éves Elli is felriadt, kiugrott az ágyból, és kilesett az ajtó hasadékán. A kis Gerda ijedtében eleresztette a libát, és Auguszta csapkodva és gágogva kerengett a lépcsőházban. (Szerencsére a pap még nem volt odahaza!) Megkezdődött a vadászat a lépcsőházban és folyosókon, és Auguszta, míg el nem fogták, egy sereg tollat elvesztett. Teréz már teljesen kifulladva belevágta egy takaróba, és Guszti most már innen pörölt szakadatlanul:

Erisszetek! Erisszetek!
A ládikámba hadd megyek!

Ekkor Petykó is bömbölni kezdett:
– Adjátok ide Gusztit! Hadd aludjon velem Gusztit!
Mamája, aki ágyba fektette, meg akarta magyarázni neki, hogy a libának most újból vissza kell mennie a pincébe, a ládájába.
Miért kell visszamennie a pincébe? – kérdezte Petykó.
– Mert egy liba nem alhat ágyban
– Miért nem alhat Guszti az ágyban?
– Ágyban csak emberek alszanak; és most légy csöndben, és hunyd le a szemedet!
A mama már az ajtónál járt, amikor Petykó újból felüvöltött:
– Miért csak emberek alszanak ágyban? Guszti fázik odalent; hadd aludjon fent a Guszti!

Amikor a mama látta, hogy sehogy sem lehet megnyugtatni izgatott fiacskáját, megengedte, hogy felhozzák a pincéből, és Petykó ágya mellé állítsák a ládát. És lám csak, miközben Auguszta még odafent is gágogott maga elé:

Légy jó, légy jó, hisz vidáman
csücsülök a ládikámban!

Petykó és nővérei elaludtak.
Augusztát természetesen nem lehetett visszavinni a pincébe, hiszen az éjszakák egyre hidegebbek lettek, mert már rohamosan közeledett a karácsony. Ezenkívül a liba szerfölött illedelmesen viselkedett. Nappal Petykóval sétált, hűségesen lépdelt mellette, mint jó bajtárs, miközben büszkén felszegte a fejét, és kis barátját nagyszerűen elszórakoztatta a locsogásával. Elmesélte Petykónak, hogyan lehet a különféle ízletes vagy keserű füveket és dudvákat megkülönböztetni, hogy vonulnak testvérei – a vadlibák – ősszel délre, melegebb országokba, viszont a sarki ludak éppen a jégvidékeken érzik magukat a legjobban. Ennyi mindenről tudott Auguszta Petykónak mesélni, és összes „miért?”-jére és „mindek?”-jére örömest és türelmesen válaszolt. A két kislány is egyre inkább megszokta Augusztát. Petykó azonban annyira szerette Gusztiját, hogy elválaszthatatlanokká váltak. Így történt, hogy egy szép estén, amikor Petykó az ágyból még néhány kérdést intézett Gusztihoz, ez egyszerűen bebújt a barátja mellé, hogy halkabban és zavartalanabbul társaloghassanak. Elli és Gerda nem sajnálta kis öccsétől ezt az örömöt.

auguszta-a-karacsonyi-liba-2

Kora reggel, amikor a gyerekek még aludtak, Auguszta visszaszökkent a padlón álló ládába, fejét fehér szárnyai alá dugta, és úgy tett, mintha mi sem történt volna.

A karácsony azonban egyre közeledett. Ebéd közben egyszer Oroszlánfeö énekes váratlanul azt mondta a feleségének, hogy most már Augusztával „időszerű a dolog”. Oroszlánfeö mama ijedten intett a férjének, hogy hallgasson a gyerekek előtt.

Asztalbontás után, amikor Oroszlánfeö Lipót énekes egyedül maradt a feleségével, megkérdezte tőle, mit jelent különös viselkedése. Oroszlánfeö mama akkor elmesélte, mennyire megszokták a gyerekei – főként Petykó – az Augusztát, és hogy teljességgel lehetetlen . . .
– Mi lehetetlen? – kérdezte Oroszlánfeö papa. A mama hallgatott, és csak nézett rá.
– Ja úgy! – mennydörgött Oroszlánfeö papa. – Azt hiszitek, gyerekjátéknak vettem a libát! Szép kis gyerekjáték! És én? Velem mi lesz?
– De Lipót, értsd már meg! – próbálta a mama lecsillapítani.
– Persze, értem én már! – dühöngött a papa. – Mindig énrajtam csattan az ostor! – És mintha ez az iszonyatos állítás elszabadította volna a poklot, tovább mennydörgött: – A liba a karácsonyi asztalra kerül vöröskáposztával és párolt almával! Ezért vettem! Egy szót se többet! – És bevágta az ajtót.

A mama tudta, hogy egy férfival, aki ráadásul még operaénekes is, ebben a stádiumban mit sem lehet kezdeni. Leült szobájában a varrásához, és elhullajtott néhány könnyet. Aztán megtanácskozta háztartási alkalmazottjával, Terézzel, hogy mi a teendő, hiszen már csak egy hét volt karácsonyig. Vásároljanak egy másik, már megkopasztott és kibelezett libát? Ez nem futotta a háztartási pénzből. De mit mondjanak a gyerekeknek, ha Auguszta libának nyoma veszne? Szabad egyáltalán hazudni nekik? És ki volna a házban kapható arra, hogy Augusztát a másvilágra küldje?
– Végezze el maga az úr! – javasolta Teréz.

A mama nem találta rossznak ezt a tanácsot, hiszen férje csak jelentéktelen személyes kapcsolatot tartott fenn a libával.

Amikor Oroszlánfeö Lipót énekes hazatért este az Operából, ahol a hősszerepet énekelte, a felesége eléterjesztette a javaslatát, mire ő ezt felelte: „Ó, ti fehércselédek! Hol a madár?” Teréznek kellett a libát halkan lehoznia. Auguszta természetesen felriadt, és teli torokból ezt kiabálta:

Erisszetek! Erisszetek!
A ládikámban hadd legyek!
Petykó és nővérei felébredtek, pokoli lárma kerekedett. A mama sírt, Teréz szabadjára engedte a csapdosó libát, aki levitorlázott a tornácra. Oroszlánfeö papa, aki meg akarta mutatni, milyen egy igazi férfi és háziúr, Auguszta mögött rohant, a sarokba kergette, bátran megragadta, és a konyhából kihozott valamit; míg a mama fent tartotta a gyerekeket a hálószobában, a papa a kert legtávolabbi, legsötétebb zugába ment a libával, hogy végrehajtsa a tettét.

Auguszta liba segítségért kiáltott és jajveszékelt, a mama és Teréz pedig fülelve várta, mikor hallgat el végérvényesen. Ő azonban nem hallgatott el, hanem még a kertben is szakadatlanul szitkozódott.

Végül mégis beállt a csönd. A mamának könnyek folytak végig az arcán, és Petykó is siránkozott: „Hol az én Gusztim? Hol van Guszti?”

Odalent felcsikordult az ajtó. A mama lesietett. Ott állt Oroszlánfeö papa verejtékes arccal és borzasan . . ., de Auguszta nélkül.
– Hol van? – kérdezte a mama.
Kint a kertben ismét felharsant a gágogó szitok:

Erisszetek, erisszetek!
A ládikámba hadd megyek!

– Nem bírtam megtenni. „Ó, ez a hattyúdal!” – magyarázta Oroszlánfeö papa.

Így hát ismét felvitték a sértetlen Augusztát Petykóhoz, aki boldogan átölelte Gusztiját, és addig simogatta, míg el nem aludt.

Oroszlánfeö papa közben azon töprengett, hogyan szerezhetne mégis a legkevésbé fájdalmas módon érvényt akaratának. Szivarjának sűrű, szürkéskék fellegébe burkolódzva tépelődött és tűnődött. Hirtelen megvilágosodott az elméje. Másnap Auguszta liba krumplipüréje tíz tabletta veronált kevert, olyan adagot, amely egy felnőtt embert is halálos álomba ringat. A mamának ki kellett jelentenie, hogy egyetért ezzel az eljárással.

Másnap ebéd után Auguszta liba csakugyan tántorogni kezdett, furcsán tiblábolt, egyik lábáról a másikra állt mint egy alvajáró táncosnő, a szárnyával verdesett, végül néhány lassú körforgás után lefeküdt a konyha kellős közepére, és elaludt.

Hiába próbáltak a gyerekek fölkelteni. Auguszta megrezdítette kissé a szárnyát, és nem mozdult többé.
– Mit csinálsz, Guszti? – kérdezte Petykó.
– Téli álmát alussza – magyarázta neki Oroszlánfeö papa, és el akart illanni a szobából. De Petykó erősen fogta az apját.
– Miért alussza most téli álmát Guszti?
– Ki kell pihennie magát tavaszra.

Oroszlánfeö papa azonban nem állta meg jól a vizsgát. Nem tudott Petykó fiának a szemébe nézni. A mama és Teréz szobalény is kitért a gyerekek útjából, ha lehetett.

Petykó felvitte magához mozdulatlanul barátnőjét, Gusztit. Amikor a gyerekek elaludtak, Teréz kiemelte a ládából a libát, lecipelte a konyhába, és mivel Oroszlánfeö papa biztosította arról, hogy a tíz tabletta egy nehézsúlyú ökölvívóz is múlhatatlanul a túlvilágra segítene – elkezdte kopasztani a libát, miközben könnyek csordultak végig az arcán, és azután lefektette az éléskamrában. Amikor Oroszlánfeö papa jó éjszakát kívánt a feleségének, ez alvást színlelt, és nem válaszolt. Éjszaka a papa felriadt, mert halk zokogást hallott maga mellett.

Teréz sem aludt; azon tűnődött, mit mondanak majd a gyerekeknek. Ezenfelül mintha álmában Auguszta gágogását hallotta volna:

Segítsetek! Segítsetek!
A ládikámba hadd megyek.

Így érkezett el a reggel. Terét ment ki először a konyhába. Odakint sűrű pelyhekben hullt a hó. De mi történt? Tovább folytatódott az álom?

Az éléskamrából jól kivehető gágogás szűrődött ki. Lehetetlen! Amikor Teréz kinyitotta a kamra ajtaját, gágogva és szitkozódva elé totyogott a megkopasztott Auguszta. Terét felsikoltott; térdre remegett. Auguszta pedig így pörlekedett:

Toll nélkül kiráz a hideg engem,
vigyetek Petykó ágyába menten!

Ekkor megjelent Oroszlánfeö mama és papa is. A papa elfedte kezével a szemét, mintha kísértet állna előtte
A mama csak ezt kérdezte tőle:
– Mi kell?
– Konyak és erős kávé! – nyögte a papa, és egy székre roskadt.
– Most én veszem kézbe a dolgot! – jelentette ki a mama erélyesen.
Elrendelte, hogy Teréz hozzon oda egy ruháskosarat és egy gyapjútakarót.

Aztán takaróba burkolta a pucér, vacogó libát, befektette a kosárba, és még két forróvizes korsót is elhelyezett a két oldalára.

Oroszlánfeö papa, aki időközben két konyakot hörpintett fel, halkan felemelkedett a székből, hogy eltűnjön a konyhából.
A mama azonban elcsípte, és kiadta neki a parancsot:
– Azonnal menj a Fő utcára, és vegyél ötszáz gramm jó fehér gyapjút.
– Hogyhogy gyapjút?
– Csak menj, és ne kérdezz semmit!

Oroszlánfeö papát annyira feldúlták az események, hogy nem vitatkozott, fogta a kalapját és a feltöltőjét, és villámgyorsan elhagyta a házat.

A mama és Teréz már egy óra múlva a nappaliban ült, és fehér gyapjúpulóvert kötött Augusztának. A tanítás után Elli és Gerda is segített. Petykó örömében ölében tarthatta Gusztiját, és segédkezhetett, amikor felpróbálták az alakuló pulóvert, amelyen a szárnyak, a lábak, a nyak és a rövid farok számára nyílásokat kellett hagyni. Már estére elkészült a műalkotás.

Gágogva és szitkozódva, de már nem vacogva, kevélyen lépdelt Auguszta a szobán keresztül csodaszép, fehér gyapjúruhájában. Petykó körülötte ugrált, és örvendezett, hogy olyan hamar véget ért Guszti téli álma, és ismét játszhat és társaloghat vele.

Auguszta pedig így pörölt:

Téli álom – locsogás;
toll kell nékem, semmi más!

Amikor Oroszlánfeö papa hazajött vacsorázni, és meglátta Augusztát, aki kecses pulóverben, hosszú libanyakán körgallérra totyogott fel-alá, így vélekedett:
– Szebb, mint valaha! Egyedüli példány az egész világon!

A mama erre egy szót sem válaszolt, csak ránézett a férjére.
Természetesen egy másik pulóvert is kellett kötni Augusztának, ezúttal szürkéskéket, hogy legyen váltása, amikor a fehéret mossák. Természetesen Auguszta, mint a család oszlopos tagja, alaposan részt vett a karácsonyi ünnepségeken. Természetesen Auguszta volt a városrész legcsodálatraméltóbb élőlénye, amikor takaros pulóverében sétára indult Petykóval.

Mire eljött a tavasz, Augusztát ismét meleg tollpihék borították. Így hát benaftalinozhatták a pulóvert a többi téli holmival együtt. Guszti pedig most még ebéd közben is ott ülhetett Petykó ölében, és a kisfiú krumplidarabkákkal táplálta barátnőjét.

Ő volt az egész család kedvence. És Oroszlánfeö papa egyre csak ezt hajtogatta:
– Nak ki hozta nektek Augusztát? Na Ki?

A mama ilyenkor mosolyogva nézett rá. Petykó azonban máris visszhangozta: – Igyen, ki hozta nekünk a Gusztit? – majd megindultan felugrott, és átölelte az apját; aztán felemelte Gusztiját, és „csókot adatott” vele az apjának, ami úgy zajlott le, hogy Auguszta gágogva megcsípte csőrével Oroszlábfeö papa orrát.

Késő este az ágyban Petykó szorosan magához ölelte Gusztiját, és megkérdezte tőle:
– Miért aludtad karácsony előtt téli álmodat? – És Guszti álmosan ezt válaszolta:
– Mert meg akartak kopasztani.
– Hogy pulóvert köthessenek nekem – ásította félálmában Guszti.
– És miért akartak pulóvert . . .

De Petykó sem bírta folytatni tovább. Gusztival a karjában boldogan elaludt.

Tags: ,


A GyerekTV főbubusa



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel az oldal tetejére ↑