Menü
1 Csillag2 Csillag3 Csilag4 Csillag5 Csillag

Közzététel: 2013, okt, 31.
Továbbiak: Gyerekfilmek és Rajzfilmek


Frédi és Béni – Kőkorszaki Horrordili /1979/

színes, amerikai rajzfilm, 48 perc

A két kőkorszaki házaspár – Frédi és Vilma, illetve Béni és Irma – úgy dönt, bohókás jelmezt ölt és benevez a “Ki nyeri a boltot?” című tévés vetélkedőbe. A csapat romantikus utazást nyer Rocksylvaniába, ahol meglátogathatják Rockula gróf kastélyát. A legenda szerint Rockula gróf hajdanán létrehozott egy Frankenstone nevű szörnyeteget, hogy elijessze a farkasembereket – ám a szörnyet senki sem látta már vagy 500 éve. A két pár épp az álarcosbál kezdetére érkezik a kastélyba – ám ennél érdekesebb dolog is történik: Frédi és Béni véletlenül rábukkannak Rockula gróf titkos laboratóriumára.

Csakhogy a fiúk eltévednek az épületben, így kénytelenek az ablakon át menekülni – s amikor a nyitott ablakon becsap a villám, hirtelen életre kel Frankenstone, a szörny. Frankenstone Rockula grófot is felébreszti 500 éves álmából, s a két fura figura egyesült erővel kergeti ki a bálozókat a kastélyból – a kőkorszaki szakik és becses nejeik kivételével, ők ugyanis már korán lefeküdtek…

Tags:


A GyerekTV főbubusa



Egy hozzászólás Frédi és Béni – Kőkorszaki Horrordili /1979/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel az oldal tetejére ↑