Menü

Maja a Méhecske

A régi várkert melletti óriási fenyőfa tövében álló méhkaptárban nagy a méhecskék felbolydulása. Új jövevények érkeznek pillanatokon belül. Az újszülött méhecskék, a lépecskékből egyenként bújnak elő. A virágzó rétre mennek nektárt gyűjteni, tavasszal csoportosan özönlenek. Az egyik apró méhecske később bújt ki mint a többiek. Úgy látszott számukra, ha egy kicsit nem nógatják, hogy még átalussza az egész nyarat.

A kis lusta méhecskét Majának hívják. Maja is rászánta magát arra, hogy elkezdje az izgalmas világnézést, amely az élet. Máris rá döbben, hogy mennyi veszély fenyegeti a méheket. Hamar megtanulja, hogy a problémákkal szemben csak is együtt, közös erővel szállhatnak szembe. Csodálkozva nézte, hogy a nagy hőségben szárnycsapásokkal hűtik nagyobb méhecsketársai a kaptárt.

Kassandra a méhecskék tanítónője, akitől megtudja, hogy a kaptáron túl nagy veszedelmek lesnek rá. Mint például a vihar, vagy a madarak. De megtudja azt is, hogy a legfinomabb nektárt, milyen virágok rejtik. Majának azonban, amikor repülni tanul az első órák számára a legizgalmasabbnak. Majd egyedül megy el a méhkaptárból és barátaival Vilivel és Flippel nagy világ körüli utat tesz be és mire haza ér megvédi otthonát a lódarazsak támadásától is.


Fel az oldal tetejére ↑