Menü
1 Csillag2 Csillag3 Csilag4 Csillag5 Csillag

Közzététel: 2013, aug, 28.
Továbbiak: Mondák a Magyar Történelemből, Rajzfilmsorozatok


Mondák a Magyar Történelemből – Kemény Simon

Jankovics Marcell bábáskodása alatt elkészült Mondák a magyar történelemből sorozat, népünk gyakorta emlegetett alakjait mutatja be. A közismert legendákat és eseményeket is felvonultató magyar rajzfilmsorozat 12. részét láthatod most, melynek címe: Kemény Simon.

Leírás:

Ha a török prédára éhezett, nem sokat töprengett, betört Erdélyországba, és onnan mindig sok zsákmánnyal tért vissza. Hiszen megtehette, mert a föld népének védelmezője nem volt, az urak csak a maguk birtokával törődtek. Egyedül Hunyadi János szánta meg a szegénységet, csak az ő keze szorult ökölbe, amikor a felégetett falvakat látta. Nem is várta meg, míg a török betört, sokszor megelőzte a támadásban.

Így járt vele a híres Mezét bég is, aki úgy tanyázott Marosszentimre mellett, mintha a hazájában volna. De azért mégsem, mert itt bátrabban rabolt és fosztogatott. Hunyadi pedig megelégelte a török vakmerőségét, és váratlanul megrohanta Mezét bég táborát. Az első rohammal elsöpörte a törököt, de aztán a bég mozgósította a tartalékot is. Egyszerre Hunyadi azon vette észre magát, hogy a török három felől támad rá. Hirtelen tömött sorokba szorította a katonaságát, aztán lassan hátrálni kezdett. Váratlanul átkelt az Ompoly vizén, és visszavonult Gyulafehérvárra.

Ott várta be a székelyek seregét. De ezalatt Mezét bég is felkészült a csatára. Összehívta legjobb tisztjeit, legbátrabb vitézeit, és azt mondta nekik: – Az oroszlánt csak az pusztíthatja el, aki a szívét eltalálja. Ilyen oroszlán a magyar hadsereg is, annak pedig Hunyadi János a szíve. Csak úgy győzhetünk, ha Hunyadit elfogjuk vagy megöljük. – Úgy legyen! – kiáltották a tisztek, ezt kiáltották a közvitézek is. Az egész török sereg felkészült a harcra, és mindenki Hunyadit akarta levágni.

De Mezét bég ezzel sem érte be. Azt mondta a vitézeknek: – Jól figyeljetek, hogy Hunyadit mással össze ne tévesszétek! Ez a vezér mindig ott jár, ahol legerősebb a küzdelem. Fehér paripája kiragadja a legnagyobb sűrűből. Hunyadi ezüstsisakot visel, karján címeres pajzs van, rajta egy holló, amelynek csőrében gyűrűt láttok. Erről megismeritek. – Megismerjük, és meghal – mondták erre a tisztek és a janicsárok.

Eközben Hunyadi is felkészült a csatára. Feltette ezüstsisakját, felöltötte címeres páncélját, és elővezettette hófehér paripáját. Ekkor azonban alvezére, Kemény Simon megállította, és azt mondta neki: – Uram, a kémek jelentették, hogy az egész török tábor egyedül a vezért keresi, magára Hunyadira támad. Cseréljünk fegyvert, páncélt és lovat, mert ha én elesem is, így a győzelmet biztosítjuk. Hunyadi egy percig gondolkodott, aztán szó nélkül intett Kemény Simonnak, hogy vesse le a páncélját. Ott mindjárt fegyverzetet és lovat cseréltek…

Tags: , ,


A GyerekTV főbubusa



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel az oldal tetejére ↑