Menü

Published on február 12th, 2012 | Arcsibárd

0

Gyarapítsuk Gyermekeink Szókincsét!

Ha serkenteni akarjuk gyermekünk anyanyelvi fejlődését, maradjunk csendben, hagyjuk, hogy a kicsi kezdeményezzen beszélgetést, legalábbis a Sydney-i Egyetem nemrégiben végzett kísérletei szerint. Négy hónapon át vizsgáltak tizenöt 3-5 éves kisgyermekeket .

Képeskönyvekből olvastak nekik, és azt tapasztalták, hogy kicsik beszédkészsége ennek hatására tizenegyszeres javulást mutatott.  Nyilvánvaló, hogy a szülők és óvodapedagógusok túl sokat hallhatják a hangjukat, amikor gyermekekkel társalognak. Akárcsak a szokványos társas érintkezésben, ha szólunk valakihez, és az illető nem felel, hajlamosak vagyunk túlzásba vinni a beszédet. Ugyanez a helyzet a gyerekeknél.

  • Olyan könyveket válasszunk, amelyeknek érdekes a meseszövésük, és egy-egy oldalra körülbelül kétsornyi szöveg jut.
  • Miután új oldalra lapozunk, ne siessünk az olvasással. Tartsunk egy kis szünetet, hadd nézze meg a gyermek a képet, és hagyja őt beszélni.
  • Buzdítsuk beszédre a gyermeket az általa választott témában kiegészítendő kérdésekkel, amelyekre nem lehet egyszavas választ adni.

Tags: , ,


A GyerekTV főbubusa



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel az oldal tetejére ↑