
Published on február 6th, 2012 | Arcsibárd
0Rendhagyó Gondolatok a Madáretetésről
Az emberek évszázadok óta etetik a madarakat, elsősorban télen, amikor táplálékszűke van, viszont az emberi települések nyújtotta előnyök miatt nagy számban húzódnak közelünkbe kis szárnyas napszámosaink.
Hogy melyek ezek a z előnyök? Nos, sok a szélvédett zug, ereszalj, fűtött kémény, ételmaradék, s viszonylag kevés a ragadozó. Valószínűleg úgy lett ez a hagyomány, hogy igazán sosem gondolkodtunk el azon, egyértelműen jót teszünk-e a természetnek ezzel.
Most Petrelli Attila madarász sorait olvashatjuk.
Anélkül, hogy bárkire is rá szeretném erőltetni a saját meglátásaimat, megosztom Veletek, hiszen több mint negyed évszázada foglalkozom madarakkal, s a természetben lejátszódó folyamatokkal.
A tél nem véletlenül van, mint ahogy az sem véletlen, hogy ilyenkor kevés a táplálék, s bizony, csak azok élik túl e táplálékszegény, s ráadásul hideg időszakot, akik a legrátermettebbek, legerősebbek.
Akik későn keltek ki a tojásból, kicsit bambácskák, vagy éppen a reflexeik nem a legjobbak, nos, ezek valószínűleg kihallanak a természet rostáján. Így akadályozva meg azt, hogy a gyengébb példányok a következő tavasszal családot alapítva tovább örökítsék rossz tulajdonságaikat. Ha ez nem így lenne, az adott faj hamarosan felhígulna, elkorcsosodna.
Természetesen nem a tél az egyetlen szelekciós (kiválasztó) tényező. Itt vannak még a ragadozók, különféle betegségek stb. A sok akadály szűri meg tökéletesen a fajokat, hogy csak a legjobbak szaporodjanak.
Mi téli etetéssel beleszólunk a természet négymilliárd év alatt kialakult rendjébe. Persze tudom, milyen aranyosak a kis cinegék vagy verebek, amikor az etetőn sürgölődnek. Ezért aki úgy dönt, hogy mégis eteti őket, elsősorban olajos magvakkal, sózatlan szalonnával vagy más zsiradékkal tegye. JÓ a főtt tészta, főtt zöldség és alma is, bár ez utóbbiakat inkább a rigók szeretik.
Nos hát, ki-ki saját belátása szerint döntse el, hogy etet vagy sem! Azonban, ha elkezdi, folytassuk egész télen, mert az odaszoktatott madarak már nem mennek el máshová táplálékot keresni, s éhen is pusztulnak.