Menü
1 Csillag2 Csillag3 Csilag4 Csillag5 Csillag

Közzététel: 2012, aug, 21.
Továbbiak: Egyszer Volt... az Ötlet, Rajzfilmsorozatok


Egyszer Volt… az Ötlet – A Repülés

Az Egyszer Volt, Hol Nem Volt az Ötlet című francia rajzfilmsorozat, a nagy felfedezéseket és feltalálókat mutatja meg nekünk, úgy hogy a gyerkőcök is jól meg tudják érteni. Most az 21. részt láthatjuk vagyis A repülés epizódon ámulhatunk, hogy megtudjuk mondani kik voltak a repülés úttörői.

Tartalom:

Az emberiség legrégibb álma a repülés. Már a régi görögök is az ókorban próbálgatták. A repülés mindig is ott volt az emberek álmai között, sok legenda és mítosz született ezzel kapcsolatosan…

A repülésről Leonardo da Vincisokkal többet álmodott, mint bárki más: százötven masinát képzelt el, ötezer papírlapot rajzolt tele, míg rájött hogy az izomerő kevés ahhoz, hogy felemeljen egy szerkezetet. 1783-ban egy léghajóban a francia Montgolfier-fivérek léggömbje szabadon felemelkedett a levegőbe. 1785-ben a francia Blanchard és az amerikai Jeffries megpróbálja átrepülni a La Manche csatornát…

Leonardo óta mindig akadtak bolondos repülési tervek… a sok közül egyik sem tudott felemelkedni a földről a levegőbe. Már nem kellett sokáig várni, ugyanis egy francia mérnök Clément Ader a denevérek repülését figyelte és ez alapján megépítette gépét, amivel 50 métert sikerült repülni. Nagyjából ebben az időben Németországban Otto Lilienthal és testvére Gustav “siklóernyőt” épített, amibe Otto belehalt. Ez nem szegte kedvét a többi kísérlezőnek és akadtak különcök…

Először a Wright-testvéreknek sikerült igazán a levegőbe emelkedniük…
Wright testvérekkel megkezdődött a repülés korszaka. Néhány év alatt az ember megtanult repülni.

Ma már a repülés hétköznapi dolognak mondható, de 150 éve az ember még fel sem tudott emelkedni egy ugrásnál feljebbre.

Tags: , ,


A GyerekTV főbubusa



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel az oldal tetejére ↑