Menü
1 Csillag2 Csillag3 Csilag4 Csillag5 Csillag

Közzététel: 2012, Sze, 06.
Továbbiak: Egyszer Volt... az Ötlet, Rajzfilmsorozatok


Egyszer Volt… az Ötlet – Armstrong a Hold és a Világűr

Az Egyszer Volt, Hol Nem Volt az Ötlet című francia rajzfilmsorozat, a nagy felfedezéseket és feltalálókat mutatja meg nekünk, úgy hogy a gyerkőcök is jól meg tudják érteni. Most az 26. részt láthatjuk vagyis az Armstrong a hold es a világűr epizódon ámulhatunk, hogy megtudjuk mondani mit mondott Armstrong amikor a Holdra lépett!

Tartalom:

A Hold amire, az ember öröktől álmodott. Elmenni a Holdra, már a régieket is foglalkoztatta, 1609-ben Galilei távcsővel vizsgálja a Holdat, 1700-ban az angol D Drassnek volt egy egy rugós katapultos ötlete, még Verne Gyula, a fantasztikus regények írója is foglalkozott a repüléssel. A jelenlegi ismereteink szerint csak egyféle módon lehet az embert a világűrbe juttatni, méghozzá rakétával: ezt elsőként egy orosz tudós mutatta ki Konsztantyin Ciolkovszkij, aki mindent felfedezett és kiszámított, de ahogy lenni szokott senki sem akart rá hallgatni. Néhány évvel később az amerikai Robert Goddard felfedezi a folyékony üzemanyaggal hajtott rakétát, ami történelmi jelentőségű az űrhajózásban, mégis kevesen tudtak róla.

A náci birodalom szétesése után, ami után hirtelen kezdődik el a versenyfutás a Holdért, világűrért és mindenkinek szüksége van a német műszaki emberekre. Megkezdi a az űrversenyt a világ akkori két nagy hatalma: az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Most már több tucat műhold kering a Föld körül, űrszondát indítottak a Vénusz, sőt a Nap felé is, csakhogy addig senki nem tette a lábát a Földön kívül más égitestre. Neil Armstrongot választották ki az amerikai űrprogramhoz, ő hajtotta végre az első dokkolásos űrrandevút. Majd ő lép először az emberiség évezredes álmára, a Holdra, több százmillió TV-néző szeme láttára: ami kis lépés neki, nagy lépés az emberiség számára. A Holdért folytatott verseny után több ország úgy döntött, hogy együtt dolgozik a világűr meghódításáért, most is dolgoznak. A holnapi űrhajósok talán éppen Ti lesztek gyerekek!

 

Tags: , ,


A GyerekTV főbubusa



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Fel az oldal tetejére ↑