Menü
1 Csillag2 Csillag3 Csilag4 Csillag5 Csillag

Közzététel: 2013, júl, 19.
Továbbiak: Hogyan működik?, Rajzfilmsorozatok


Hogyan Működik? – Egyszer Fent, Egyszer Lent

Hogyan működik? angol-francia-német rajzfilmsorozatnak köszönhetően “mamutos” formában ismerkedhetünk meg, hogyan is működnek a hétköznapi dolgaink, mint például a telefonos vagy a zuhanyzó. A furmányos szerkezeteket szép számmal bemutató mese 2. részét tanulmányozhatjuk most, címe: Egyszer fent, egyszer lent.

Tartalom:

A szigetlakók beneveztek a Legnehezebb Mamut versenyre, így első dolguk volt, hogy kiválasszák a legnehezebb mamutot, amihez mérleghintát használtak.

A fatörzs emelőként szolgál, egy ponton van alátámasztva és ha az egyik vége lent van, akkor a másik meg fent. A falu egyik fele Olive-nak segített, míg a másik összeterelte a mamutokat . Rájöttek, hogy a mérleghinta akkor kerül egyensúlyba, a teher – ez esetben a mamut súlya – és az ellensúly  – a tíz ember súlya – egyenlő. Arra jöttek rá, hogyha az ellensúly kétszer olyan messze van az alátámasztástól, mint a súly, akkor fele annyi ellensúly felemeli azt. Más szavakkal tíz helyett, öt szigetlakó is kiegyensúlyozza a mamutot, ezt nevezzük kétkarú emelőnek. Két fajta emelő van: a kétkarú emelőnél az alátámasztási pont a teher és a súly között van, mint a mérlegnél. Ha az alátámasztási pont a teherhez van közelebb az erő megsokszorozódik és nagy terhet képes megemelni, úgy mint a mérleghintánál, vagy mint a szögkihúzó, ami megsokszorozza a kéz erejét a szög kihúzásakor.

Sikerült kiválasztani a legnehezebb mamutot, most felakarják emelni a hatalmas állatot, úgy hogy ne ébredjen fel. A rudak, amikkel a mamutot felemelték egykarú emelőként szolgáltak. Az egykarú emelőt az egyik végén támasztjuk alá, a másikat emeljük. A teher a kettő között van, az erő hosszabb utat tesz meg, mint a teher. Mivel a szigetlakók háromszor messzebb voltak az alátámasztási ponttól, mint a mamut, harmad annyi erőre volt szükség, mintha kézzel emelték volna meg. A targonca és a talicska is emelők, megkönnyítik a nehéz tárgyak szállítását, de nem azonos emelőtípusok, targonca kétkarú emelő, a talicska egykarú emelő.

Miután a mamutmanikűr is elkészült, elmentek a versenyre, ahol ismét emelőkre volt szükség 🙂

Tags: , ,


A GyerekTV főbubusa



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel az oldal tetejére ↑