Menü
1 Csillag2 Csillag3 Csilag4 Csillag5 Csillag

Közzététel: 2013, júl, 15.
Továbbiak: Mondák a Magyar Történelemből, Rajzfilmsorozatok


Mondák a Magyar Történelemből – Álmos Vezér

Jankovics Marcell bábáskodása alatt elkészült Mondák a magyar történelemből sorozat, népünk gyakorta emlegetett alakjait mutatja be. A közismert legendákat és eseményeket is felvonultató magyar rajzfilmsorozat 1. részét láthatod most, melynek címe: Álmos vezér.

Tartalom:

Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, mások szerint Ügyek fia Előd volt igen nemes vezére Szkítiának. Ügyek Dentü-Mogyerban feleségül vette Őnedbelia vezérnek Emese nevű leányát, ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében és mintegy reá szállva, teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad és ágyékában dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álom néven mondják és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szentek voltak születendők, mások szerint viszont Álmos török szó volt és vételt, birodalomszerzést jelent.

Mikor ifjúvá serdült, Álmos feleségül vette egy nemes vezér leányát, ettől született Árpád nevű fia, aki a magyarokat Pannóniába vezette. Maga Álmos kezes, jóakaratú és bőkezű, bölcs, derék katona volt. Személyére nézve szép, de barna orcájú volt, szeme fekete, de nagy, a termete magas és karcsú, a keze nagy, az ujjai vaskosak. A hungárusoknak földje, amit saját nyelvükön dentumoger neveznek túlontúl megtelt a népek sokaságával, ezért a hungárusok hét fejedelme, kiket a mai napig hét magyarnak hívnak – tanácsot tartott, hogy szülőföldjét elhagyja és olyan szülőföldet foglaljon magának, amelyen laknia lehet. Választásuk a Pannón-pusztákra, Attila király földjére esett, amit a korabeli utazók és írástudók lakatlan pusztaságnak neveztek. Ámde a hét fejedelmi vezér közös értelemmel belátta, hogy a megkezdett útnak végére nem járhat, hacsak vezér nem lesz fölötte. Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül választotta magának Álmost, mint arra legalkalmasabbat…

Tags: , ,


A GyerekTV főbubusa



2 hozzászólássa Mondák a Magyar Történelemből – Álmos Vezér

  1. Pingback: Mondák a Magyar Történelemből – A Fehér Ló Mondája Rajzfilm, Gyerekfilm - GyerekTV.hu - Rajzfilm, Mese, Gyerekfilm

Hozzászólás a(z) Uracs Gyorgyne bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel az oldal tetejére ↑